A nátronpapír eredete

Nátronpapír Az „erős” megfelelő szó németül a „marhabőr”.

Kezdetben a papír alapanyaga rongy volt, és erjesztett pépet használtak. Ezt követően a zúzógép feltalálásával átvették a mechanikus pépesítési eljárást, és a törőgépen keresztül rostos anyagokká dolgozták fel az alapanyagokat. 1750-ben a holland Herinda Bita feltalálta a papírgépet, és megkezdődött a nagyüzemi papírgyártás. A papírgyártási alapanyagok iránti kereslet jelentősen meghaladta a kínálatot.
Ezért a 19. század elején az emberek elkezdték kutatni és fejleszteni az alternatív papírgyártási nyersanyagokat. 1845-ben Keira feltalálta az őrölt pépet. Ez a fajta cellulóz fából készül, és hidraulikus vagy mechanikus nyomással szálakra zúzza. Az őrölt fapép azonban a faanyag szinte minden összetevőjét megtartja, rövid és durva rostokkal, alacsony tisztasággal, gyenge szilárdsággal, és hosszú tárolás után könnyen sárgul. Ennek a cellulózfajtának azonban magas a felhasználási aránya és alacsonyabb az ára. A fapép őrlését gyakran használják újságpapír és karton gyártásához.

1857-ben Hutton feltalálta a vegyi pépet. Ez a fajta pép szulfitpépre, szulfátpépre és nátronlúpra osztható, az alkalmazott lignifikációs szertől függően. A Hardon által feltalált nátronlúgosító eljárás magában foglalja a nyersanyagok gőzölését nátrium-hidroxid oldatban magas hőmérsékleten és nyomáson. Ezt a módszert általában széles levelű fákhoz és szárszerű növényi anyagokhoz használják.
1866-ban Chiruman felfedezte a szulfitpépet, amelyet úgy állítottak elő, hogy nyersanyagokat adtak a szulfitfelesleget tartalmazó savas szulfitoldathoz, majd magas hőmérsékleten és nyomáson főzték, hogy eltávolítsák a növényi összetevőkből a szennyeződéseket, például a lignint. A fehérített cellulóz és a fapép összekeverve újságpapír alapanyagaként használható, míg a fehérített cellulóz kiváló minőségű és középkategóriás papír előállítására alkalmas.
1883-ban Daru feltalálta a szulfát pépet, amely nátrium-hidroxid és nátrium-szulfid keverékét használja a nagynyomású és magas hőmérsékletű főzéshez. Az ezzel a módszerrel előállított pép nagy rostszilárdsága miatt „marhabőr pépnek” nevezik. A nátronpép a visszamaradó barna lignin miatt nehezen fehéríthető, viszont nagy szilárdságú, így az előállított nátronpapír nagyon alkalmas csomagolópapírra. A fehérített pép más papírokhoz is hozzáadható nyomdapapír készítéséhez, de elsősorban nátronpapírhoz és hullámpapírhoz használják. Összességében a vegyi cellulóz, például a szulfitpép és a szulfátpép megjelenése óta a papír luxuscikkből olcsó árucikké változott.
1907-ben Európa kifejlesztette a szulfitos pépet és a kender vegyes pépet. Ugyanebben az évben az Egyesült Államok megalapította a legkorábbi nátronpapírgyárat. Bates a „nátronpapír zacskók” alapítójaként ismert. Kezdetben nátronpapírt használt sócsomagoláshoz, később pedig szabadalmat szerzett a „Bates cellulózra”.
1918-ban az Egyesült Államok és Németország is megkezdte a nátronpapír zacskók gépesített gyártását. Houston „nehéz csomagolópapírok alkalmazkodóképessége” javaslata is ekkor kezdett felbukkanni.
Az egyesült államokbeli Santo Rekis Paper Company sikeresen belépett az európai piacra a varrógépes táskavarrás technológiájával, amelyet később 1927-ben vezettek be Japánban.