Kraft papírAz „erős” szónak németül a megfelelője a „marhabőr”.
Kezdetben a papír alapanyaga rongy volt, és fermentált pépet használtak. Később, a zúzó feltalálásával áttértek a mechanikus pépesítési módszerre, és a nyersanyagokat a zúzó segítségével rostos anyagokká dolgozták fel. 1750-ben a holland Herinda Bita feltalálta a papírgépet, és megkezdődött a nagyméretű papírgyártás. A papírgyártási alapanyagok iránti kereslet jelentősen meghaladta a kínálatot.
Ezért a 19. század elején az emberek elkezdték kutatni és fejleszteni az alternatív papírgyártási alapanyagokat. 1845-ben Keira feltalálta az őrölt fapépet. Ez a fajta pép fából készül, és hidraulikus vagy mechanikus nyomással rostokká zúzzák. Az őrölt fapép azonban a faanyag szinte minden összetevőjét megtartja, rövid és durva rostokkal, alacsony tisztasággal, gyenge szilárdsággal és hosszú tárolás utáni könnyű sárgulással. Az ilyen típusú pépnek azonban magas a kihasználtsági aránya és alacsonyabb az ára. Az őrölt fapépet gyakran használják újságpapír és karton készítésére.
1857-ben Hutton feltalálta a kémiai pépet. Ez a fajta pép szulfitpépre, szulfátpépre és marónátronos pépre osztható, a felhasznált delignifikálószertől függően. A Hardon által feltalált marónátronos pépesítési módszer magában foglalja a nyersanyagok gőzölését nátrium-hidroxid oldatban magas hőmérsékleten és nyomáson. Ezt a módszert általában lombhullató fák és szárszerű növényi anyagok esetében alkalmazzák.
1866-ban Chiruman felfedezte a szulfitpépet, amelyet úgy állítottak elő, hogy nyersanyagokat adtak egy savas, felesleges szulfitot tartalmazó szulfitoldathoz, majd magas hőmérsékleten és nyomáson főzték, hogy eltávolítsák a növényi összetevőkből a szennyeződéseket, például a lignint. A fehérített pép és a fapép összekeverése újságpapír alapanyagaként használható, míg a fehérített pép alkalmas a magas és közepes minőségű papír előállítására.
1883-ban Daru feltalálta a szulfátos pépet, amely nátrium-hidroxid és nátrium-szulfid keverékét használja nagynyomású és magas hőmérsékletű főzéshez. Az ezzel a módszerrel előállított pép nagy rostszilárdsága miatt „marhabőr pépnek” nevezik. A kraft pépet a maradék barna lignin miatt nehéz fehéríteni, de nagy szilárdságú, így az előállított kraftpapír nagyon alkalmas csomagolópapírnak. A fehérített pépet más papírokhoz is lehet adni nyomópapír előállítására, de főként kraftpapírhoz és hullámpapírhoz használják. Összességében a kémiai pép, például a szulfitpép és a szulfátpép megjelenése óta a papír luxuscikkből olcsó árucikké vált.
1907-ben Európában kifejlesztették a szulfitpép és a kenderpép keverékét. Ugyanebben az évben az Egyesült Államokban alapították a legkorábbi kraftpapírgyárat. Bates a „kraftpapírzacskók” megalapítójaként ismert. Kezdetben sócsomagoláshoz használt kraftpapírt, majd később szabadalmat kapott a „Bates-pépre”.
1918-ban mind az Egyesült Államok, mind Németország megkezdte a kraftpapír zacskók gépesített gyártását. Houston „a nehéz csomagolópapír alkalmazkodóképességéről” szóló javaslata is ekkor kezdett kibontakozni.
Az egyesült államokbeli Santo Rekis Paper Company sikeresen belépett az európai piacra a varrógépes táskavarró technológiával, amelyet később, 1927-ben Japánban is bevezettek.
Közzététel ideje: 2024. márc. 8.