A kraft papír eredete

A Kraft PaperA németül az „erős” megfelelő szó a „tehénbőr”.

Kezdetben a papír alapanyagát rongyok és erjesztett pép volt. Ezt követően a zúzó feltalálásával a mechanikus pépesítési módszert alkalmazták, és a nyersanyagokat rostos anyagokká dolgozták fel a zúzón keresztül. 1750-ben Herinda Bita, Hollandia feltalálta a papírgépet, és megkezdődött a nagyszabású papírgyártás. A papírgyártási alapanyagok iránti kereslet jelentősen meghaladta a kínálatot.
Ezért a 19. század elején az emberek elkezdték kutatni és alternatív papírgyártási alapanyagokat fejleszteni. 1845 -ben Keira feltalálta az őrölt fa pépet. Az ilyen típusú pép fából készül, és hidraulikus vagy mechanikai nyomáson keresztül összetörik szálakba. Az őrölt fa cellulóz azonban a faanyag szinte összes alkatrészét megtartja, rövid és durva szálakkal, alacsony tisztaságú, gyenge szilárdsággal és könnyű sárgással a hosszú tárolás után. Az ilyen típusú cellulózis magas felhasználási aránya és alacsonyabb ára van. A facsiszolás gyakran használják az újságpapír és a karton előállításához.

1857 -ben Hutton feltalálta a kémiai pépet. Az ilyen típusú pépet szulfitpépre, szulfátpépre és maró szódapépre lehet osztani, az alkalmazott delignitációs szertől függően. A Hardon által feltalált maró szódapépezési módszer magában foglalja a nyersanyagok gőzölését nátrium -hidroxid oldatában magas hőmérsékleten és nyomáson. Ezt a módszert általában széles levelű fákhoz és szárhoz, például növényi anyagokhoz használják.
1866 -ban a Chiruman felfedezte a szulfitpépet, amelyet nyersanyagok hozzáadásával készítettek savas szulfit oldathoz, amely felesleges szulfitot tartalmaz, és magas hőmérsékleten főzte, és nyomás alatt, hogy eltávolítsa a szennyeződéseket, például a lignint a növényi alkatrészekből. A fehérített cellulóz és a pép összekeverése az újságpapírhoz használható alapanyagokként, míg a fehérített cellulózás kiváló és középkategóriás papír előállításához alkalmas.
1883-ban Daru feltalálta a szulfátpépet, amely nátrium-hidroxid és nátrium-szulfid keverékét használja nagynyomású és magas hőmérsékletű főzéshez. Az ezzel a módszerrel előállított pép nagy rosttartalmának köszönhetően azt „cowhate pépnek” hívják. A kraft pépet nehéz fehéríteni a maradék barna lignin miatt, de nagy szilárdsága van, tehát a gyártott Kraft papír nagyon alkalmas csomagolópapírra. A fehérített péphez hozzáadhatók más papírhoz is, hogy nyomtatási papírt készítsenek, de főleg a kraft papírhoz és a hullámosított papírhoz használják. Összességében, mivel a kémiai pép, például a szulfitpép és a szulfátpép megjelenése, a papír luxus elemről olcsó árucikkre alakult.
1907 -ben Európában kifejlesztette a szulfit pép és a kender vegyes cellulózat. Ugyanebben az évben az Egyesült Államok létrehozta a legkorábbi Kraft papírgyárat. Bates a „Kraft papírzacskók” alapítójaként ismert. Kezdetben kraft papírt használt a sócsomagoláshoz, majd később szabadalmat kapott a „Bates Pulp” számára.
1918 -ban mind az Egyesült Államok, mind Németország elkezdte a Kraft papírzacskók gépesített gyártását. Houston „A nehéz csomagolási papír alkalmazkodóképessége” javaslata akkor is megjelent.
Az Egyesült Államokban a Santo Rekis Paper Company sikeresen belépett az európai piacra varrógép -táskák varrási technológiájával, amelyet később 1927 -ben vezettek be Japánba.